Nem biztos, hogy azért fizetnének szívesen a felhasználók, amit a Twitter az előfizetéses modelljében kínál

Már mi írtunk arról a Marketing Morzsákon, hogy előfizetéses modellben gondolkozik a Twitter, azóta az is kiderült, hogy ez havi 3 dollárba, vagyis olyan 850 forintba kerülne. A nagy kérdés pedig azóta is az, hogy ezért mit kapnak az előfizetők. 

twitterblue.jpg

Egyelőre itt a legnagyobb dobás az, hogy vissza lehet vonni egy üzenetet, vagyis úgy el lehet tüntetni, mintha sosem létezett volna. Nem ugyanaz, mint a törlés, hiszen az már élessé vált. És nem is ugyanaz, mint a szerkesztés, mert ott a szerkesztési előzményekből látszódhatnak például az elgépelések. Ez egy olyan undo funkció, aminél nagyon gyorsan lehet cselekedni, mikor az ember észreveszi, hogy a saját dolgait a céges Twitterre írta ki, vagy kiszúr egy elírást. Ez egyébként egy olyan funkció, amiért szó szerint évek óta könyörögnek az aktív felhasználók. 

Van azonban egy másik dolog, amiért sokan évek óta könyörögnek, ez pedig a személyes adataik védelme. Az embereknek kezd elege lenni abból, hogy egyszer rákeresnek egy palacsintasütőre a Google-ben, aztán hónapokig palacsitasütők hirdetéseit nézik minden weboldalon és alkalmazásban. Habár sokan tudják már, hogy nincs olyan, hogy ingyenes szolgáltatás, csak olyan, amiért nem közvetlenül fizetünk pénzzel, ugyanakkor szakértők szerint elég elbaltázott döntés egyelőre a Twitter részéről, hogy egy régóta várt, ugyanakkor kicsinek számító újítást szeretnének pénzzé tenni, ahelyett, hogy meglépnék azt, hogy az előfizetők a személyes adataikat biztonságban tudhatnák. 

Forrás: BBC

A bejegyzés trackback címe:

https://marketingmorzsak.blog.hu/api/trackback/id/tr416577726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marketing Morzsák

Hírek a social mediából és a social mediáról. Facebook, Instagram, Twitter, Tikt-Tok és társai.

Facebook oldaldoboz

Még több Marketing Morzsa

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása