Marketinges poénnak indult, több tízmillió dolláros vállalkozás lett belőle

Egy egyszerű, vicces és olcsó megoldást keresett egy Santa Monica-i startup, akik vizet akartak árulni. Az ásványvíz különlegessége, hogy az osztrák Alpokból vitték el Amerikába a tiszta vizet, ami valljuk be nem túl olcsó, és nem is túl környezetbarát, de ha ez az üzleti terv, akkor valahogy el kell adni a terméket. A Liquid Death azaz folyékony halál néven piacra dobott alumínium dobozos víz szlogenje az, hogy meggyilkolja a szomjúságot, a csomagoláson pedig egy koponya látható.Két változat elérhető, nem meglepő módon szénsavas és szénsavmentes. A vásárlók pedig imádják. 

liquid-death-12-pack.jpg

Egy újabb, 23 millió dolláros tőkeinjekciót kapott a cég, most éppen olyan szereplőktől mint a Pernod Ricard-csoport befektetési cége, vagy éppen Fat Mike, a NOFX punkzenekar vezetője. Mostanra összesen 34 millió dollárt ér az ötlet. Az ötletgazda Mike Cessario azt mondta, hogy a fémdobozos energiaitalok és üdítők mellett igen is felveheti a versenyt a fém dobozos víz is, főleg ha szimpatikus a vevőknek az üzenete. 

Hogy mennyire átjött az üzenet és az egyszerű, de úgy látszik népszerű logó, azt az is bizonyítja, hogy a víz mellett nagyon sokan vesznek Liquid Death logós és szlogenes pólókat és kapucnis pulóvereket is. 

A bejegyzés trackback címe:

https://marketingmorzsak.blog.hu/api/trackback/id/tr2116222340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marketing Morzsák

Hírek a social mediából és a social mediáról. Facebook, Instagram, Twitter, Tikt-Tok és társai.

Facebook oldaldoboz

Még több Marketing Morzsa

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása