Maximum a placebo-hatásban lehet bízni az orvosok szerint, önmagában a karkörzésben nem

Egy új tipp terjed a közösségi oldalakon, ami arra kínál megoldást, hogyan lehet elkerülni, hogy fájjon az oltás helye. Az ígéret szerint ezzel mindenfajta kellemetlenségtől megkímélheti magát az ember, illetve az oltóanyag megfelelő felszívódását is elő lehet vele segíteni. A feladat annyi, hogy oltás után el kell kezdeni a karkörzést, mintha csak bemelegítene az ember edzés előtt. 

windmill.jpg

“Rosszat nem tesz, hülyén néz ki, és teljesen hatástalan” - mondták az orvosok az ötletről, akik szerint egyébként még ez egy jobb álhír, mert maximum az illető méltósága sínyli meg ha az oltópont előtt lóbálja a kezét, az egészsége nem. Más orvos pedig azt mondja, hogy a placebo-hatás bizonyított, ennek értelmében pedig akár ez a módszer is működhet. A Guardian megkérdezte az ügyben a gyártókat is, az Astra Zeneca, a Johnson és a Pfizer is azt válaszolta, hogy bár a kézlóbálás hasznát semmilyen tudományos bizonyíték nem támasztja alá, de aki szeretné csinálja, mert nem is árt. Sőt, ha ettől úgy tűnik, hogy az oltás valami szórakoztató, vicces tevékenység, és emiatt többen adatják be maguknak, akkor tulajdonképpen valóban használ is. 

Forrás: The Guardian

A bejegyzés trackback címe:

https://marketingmorzsak.blog.hu/api/trackback/id/tr6616601326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marketing Morzsák

Hírek a social mediából és a social mediáról. Facebook, Instagram, Twitter, Tikt-Tok és társai.

Facebook oldaldoboz

Még több Marketing Morzsa

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása