Választási bizottságot hozna létre a Facebook

A The New York Times jelentése szerint a Facebook akadémikusokat és politikai szakértőket keresett meg azzal, hogy létrehozzon egy bizottságot, amely cégeknek adna tanácsot a globális választásokkal kapcsolatban. A szervezet olyan ügyekben dönthetne, mint politikai reklámok, azok jogosultsága vagy a választásokhoz köthető tévinformációk.

phil-scroggs-u1ji6dw1vg8-unsplash.jpg

A bizottságról szóló bejelentést még idén ősszel megtehetik, de egyelőre minden előzetes fázisban van, és nem is biztos, hogy végül lesz bármi belőle. Természetesen a Facebook hivatalosan nem is kommentálta az ügyet.

A Facebook egyébként már nem először hozna létre külső csoportot a döntéssegítés miatt, ugyanis 2018-ban az Oversight Board korábbi politikusokból, szakértőkből és akadémikusokból álló csoportja döntött arról, hogy maradhatnak-e bizonyos emberek vagy bejegyzések. Májusban például ez a csoport támogatta Donald Trump felfüggesztését a Facebookon, de szerintük nem határozatlan időre kellett volna kitiltani a volt amerikai elnököt.

Forrás: IT Café

A bejegyzés trackback címe:

https://marketingmorzsak.blog.hu/api/trackback/id/tr8516674984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marketing Morzsák

Hírek a social mediából és a social mediáról. Facebook, Instagram, Twitter, Tikt-Tok és társai.

Facebook oldaldoboz

Még több Marketing Morzsa

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása