23 éves, de 39 millió fontot keresett egy év alatt a Youtube-on

Idén is elkészült a lista a legjobban kereső youtuberekről, ahol a legjobban fizetett sztárok együttesen 219 millió fontot kerestek tavaly, ami az előző évhez képest 40 százalékkal több. A Top 10-es listába két gyerek is bekerült. 

A Forbes listája szerint 2021-ben MrBeast – valódi nevén Jimmy Donaldson – keresett a legjobban a Youtube-on.  Nagyjából kétszeresét annak, mint a tavalyi első számú, tíz éves Ryan Kaji 2020-ban. Mr Beast nem tétlenkedett, 50 órát töltött élve eltemetve, 7300 fontot ajánlott fel mindenkinek, aki hajlandó volt beleülni egy kígyófürdőbe, és házigazdája volt a Squid Games saját verziójának, ahol 333 ezer fontot lehetett nyerni, igaz az ő verziója kevésbé volt kegyetlen. Piacra dobta a Mr. Beast burgert,és eddig több mint ötmilliót adott el belőle, és 2021-ben 39.5 millió fontot keresett. 

Visszatértek a listára a Logan-testvérek, akik nagyon népszerűek voltak egészen addig, amíg 2017-ben fel nem tettek egy videót, amelyet egy öngyilkos helyszínként hírhedt japán erdőben forgattak, és a negatív visszajelzések után a szponzorok is kihátráltak mögülük. Úgy tűnik, hogy ennek az időszaknak vége, 2021-ben ugyanis a két testvér összesen 46 millió fontot keresett. A legjobb tízbe két gyerek került, a hétéves Natasha 20,4 millió fontot keresett, és ezzel ő a legjobban kereső nő is listán. Ryan Kaji, aki négy évesen kezdett a platformon játékokkal nézegetni és játszani, az első helyről a hetedikre esett vissza, de még ez is 19,7 millió fontnyi keresetet jelentett a családnak. 

A teljes lista így néz ki: 

1. MrBeast - 39.5 millió font

2. Jake Paul - 33 millió font

3. Markiplier - 28 millió font

4. Rhett & Link - 22 millió font

5. Unspeakable - 20.8 millió font

6. Like Nastya - 20.4 millió font

7. Ryan Kaji (Ryan's World) - 19.7 millió font

8. Dude Perfect - 14.6 millió font

9. Logan Paul - 13 millió font

10. Preston - 11.7 millió font

Forrás: Sky

A bejegyzés trackback címe:

https://marketingmorzsak.blog.hu/api/trackback/id/tr916816038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marketing Morzsák

Hírek a social mediából és a social mediáról. Facebook, Instagram, Twitter, Tikt-Tok és társai.

Facebook oldaldoboz

Még több Marketing Morzsa

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása