Egy torta miatt érhet véget a karrierje Kína egyik legismertebb influenszerének

Az ország “rúzskirályának” a karrierje veszélyben forog, miután élő adásban előkerült egy tabunak számító tankos torta. Austin Li Jiaqi snackeket árult éppen élő műsorában a Taobao e-kereskedelmi oldalon, mikor ő és műsorvezetőtársa egy fagylalttortát ajánlottak a nézőknek. A torta pedig a süti kerekekkel és a fegyverre emlékeztető csokirúddal egy tankra emlékeztetett. Néhány perccel később a közvetítés megszakadt. 

33 évvel azelőtt, pontosan a fagyis incidens napján az országban sokkal komolyabb dolgok is történtek. A kormányzó Kommunista Párt csapatokat és tankokat telepített Peking központjába, hogy leverje a demokráciapárti tüntetéseket a Tienanmen téren. Azóta június 4-e talán a legérzékenyebb dátum Kína politikai életében, Peking minden megemlékezést vagy ezzel kapcsolatos vitát betilt. Amit pedig ki akarnak törölni a naptárból, és minden erről szóló diskurzust megtiltanak, arról lehet, hogy egy idő után nem is tudnak. Legalábbis ezzel az érveléssel védekezik Li Jiaqi, aki azt mondta, hogy ők nem is tudtak arról, hogy az a nap más lenne, mint egy sima hétköznap.

Az évforduló közeledtével minden évben a kínai cenzorok megduplázzák azon erőfeszítéseiket, hogy eltávolítsanak minden olyan kifejezést, amelyről úgy gondolják, hogy a vérontással kapcsolatos. A hétvégén a közösségi média cégek megtiltották a felhasználóknak a felhasználónevük megváltoztatását is, nehogy ezzel utalhassanak a Tienanmen téren történtekre. 

Hogy milyen hatékonyan működik a cenzúra, arra bizonyíték, ha fiatalok már nem is tudnak a vérontásról, ezért most kétségbeesve kezdtek el kutatni, miről is szól a kedvencük tiltása. A Weibo nem tilthatja le Li Jiaqi nevét, mert az nagyobb kíváncsiságot szülne, ehelyett igyekeznek minden tartalom szűrésére, hogy csak a politikailag korrektnek ítélt válaszok maradhassanak az oldalon. 

Az influenszer azóta eltűnt, vasárnap nem jelent meg egy tervezett eseményen, nem tett közzé új videót, és a 30. szülinapjára özönlő jókivánságokat is szó nélkül hagyta. 

Forrás: Vice

A bejegyzés trackback címe:

https://marketingmorzsak.blog.hu/api/trackback/id/tr917851417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marketing Morzsák

Hírek a social mediából és a social mediáról. Facebook, Instagram, Twitter, Tikt-Tok és társai.

Facebook oldaldoboz

Még több Marketing Morzsa

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása