Marketing tanácsokat ad a bizonytalanság idején a LinkedIn

Új útmutatójában a LinkedIn arra keresi a választ, hogy mire kell odafigyelni a marketing vagy eladásösztönző bejegyzéseknél a világjárvány idején. 

linkedin-sales-navigator-uk1n66kukmk-unsplash_1.jpg

Ami biztos, hogy nem biztos semmi, a felhasználói szokások és érdeklődések folyamatosan változnak, így most kifejezetten nehéz dolga van azoknak, akiknek ki kell találni, hogy a márkájuk mit kommunikáljon és hogyan. A LinkedIn szerint az első sokknak vége, most a gyógyulás időszaka zajlik, ezért fontos hogy a márkák hallassák a hangjukat, növeljék az ismertségüket, és erősítsék a fogyasztók bizalmát. Ha most jól kommunikál valaki, és bizalmat épít, az kifizetődik akkor, ha újra teljes üzemben működik majd a világ. 

A korlátozások alatt 21 százalékkal nőtt a közösségi oldalak népszerűsége. Ebből is kiemelkedően jól teljesítenek a videós bejegyzések, a Youtube statisztikája szerint 500 százalékkal emelkedett az olyan videók elérése, amiben az otthon végezhető, vagy a velem kifejezés szerepel, közben az e-könyvek és a webinarok is népszerűek lettek, amiket szintén nem nehéz márkaközpontúvá tenni. 

A LinkedIn tanácsai szerint 

  • most a márkaismertségre kell fókuszálni a rövidtávú eladásösztönzés helyett;
  • az emberség, nagyvonalúság, kedvesség és humor az, amivel most fel lehet dobni egy bejegyzést;
  • a fő kérdés még mindig az, hogy + hogyan tudunk segíteni?”

És hogy mit kell tenni kifejezetten a LinkedIn oldalán? 

  • folyamatosan frissíteni a profilt, és aktívan posztolni;
  • nem árt az önfényezés képekkel, pdf üzenetekkel, amiben azt mutatja be a márka, hogy milyen egyedi módon kommunikál az ügyfelekkel, akik mindenben számíthatnak rájuk;
  • ha valamilyen változás van, például már tovább tarthat nyitva egy üzlet vagy lesz egy esemény arról minél hamarabb tájékoztatni kell a közösséget;
  • amíg nem pörög teljes kapacitáson a cég, megújulhat a weblap, lehet tökéletesíteni a SEO beállításokat;
  • a LinkedIn Content Suggestion segíthet, milyen tartalmakkal lehet növelni a népszerűséget;
  • és mivel az emberek szeretnek beszélgetni, olyan bejegyzéseket érdemes közzétenni, ami alatt valószínűleg izgalmas eszmecsere alakulhat ki.

Forrás: Linkedin

A bejegyzés trackback címe:

https://marketingmorzsak.blog.hu/api/trackback/id/tr415805748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marketing Morzsák

Hírek a social mediából és a social mediáról. Facebook, Instagram, Twitter, Tikt-Tok és társai.

Facebook oldaldoboz

Még több Marketing Morzsa

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása