A kihívások viccesek, a törött nyak nem

Orvosok figyelmeztetnek, hogy eddig is voltak már furcsa kihívások az interneten, és a közösségi oldalakon, de a műanyag rekeszes kihívás sokkal több feladattal látja el a sürgősségi osztályokat. 

crates.jpeg

A kihívás lényege, hogy műanyag ládákból építenek lépcső-szerű emelvényt, az embereknek pedig fel kell menni, majd le kell jönni róla. Ez elsőre egyszerűen hangzik, de a folyamatosan imbolygó tákolmányról rengetegen esnek le. Aki szerencsésebb az még az elején, aki nem annyira, az akkor, amikor lefelé tart. A videókat nézni is fájdalmas, az emberek teljesen lehetetlen testhelyzetekben esnek a ládákra, a betonba, vagy fejjel a földre. 

A jelenségre már Snoop Dogg is felfigyelt, aki Instagramján osztja meg a videókat, a kihívást halál hídnak nevezte el, és azt írta, hogy ennek lassan több áldozata lesz, mint a pandémiának. Az orvosok pedig egyetértenek vele, a John Hopkins kórház egyik sebésze szerint szó szerint bármilyen sérülést be lehet gyűjteni, tetőtől talpig minden testrész veszélyben van. Szalagszakadások, kiment csípő, váll, kéztörések, lábtörések, de gerincsérülések is írhatóak már a pár napja népszerű kihívás számlájára, de az orvos szerint a magasság miatt a halál sem elképzelhetetlen. 

Forrás: USA Today

A bejegyzés trackback címe:

https://marketingmorzsak.blog.hu/api/trackback/id/tr8616670216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marketing Morzsák

Hírek a social mediából és a social mediáról. Facebook, Instagram, Twitter, Tikt-Tok és társai.

Facebook oldaldoboz

Még több Marketing Morzsa

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása