A titkosítást népszerűsíti új kampányában a WhatsApp

A WhatsApp új promóciós kampányt indított, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a felhasználók adatvédelmének fontosságára, ehhez egy eléggé eltúlzott példával világítanak rá arra, hogy a nem védett üzenetekhez hogyan képesek hozzáférni mások.

markus-spiske-skf7hxarcoc-unsplash.jpg

A kampány párhuzamot von az SMS-ek és a levelek között, legalábbis abban, hogy milyen könnyen juthat mindkettő idegenek kezébe. A párhuzam túlzó, de alapvetően arra iránul, hogy ahogyan  az emberek nem szeretnék, hogy mondjuk a postás elolvassa a leveleiket, ugyanúgy bizonyos külső szolgáltatók elfoghatják a szöveges üzeneteket is. 

A Meta jelenleg azon dolgozik, hogy az összes üzenetküldő platformját (WhatsApp, Messenger és Instagram Direct) egyetlen platformba integrálja, amely lehetővé teszi, hogy a másik alkalmazásból is bárki elérje és beszélgetéseket kezdeményezhessen  mindegyik fiókjából. Emellé pedig minden platformot titkosítanák a végpontok között az üzenetváltásokat.  Ez ellen gyakorlatilag minden kormány felszólalt, arra hivatkozva, hogy megnehezítené a bűnüldöző szervek munkáját, és a bűncselekmények bizonyítását. Ennek az aggodalomnak az ellenpontja, hogy a felhasználók szeretnének egyre inkább maguk dönteni a magánéletük és személyes adataik online ellenőrzése felett. 

A WhatsApp-nak már több mint 2 milliárd felhasználója van, és folyamatosan növekszik az Egyesült Államokban, ahogy az online adatvédelemmel kapcsolatos viták egyre hangsúlyosabbá válnak. Ugyanakkor a teljes titkosítás lényegében ellenőrizhetetlen, felderíthetetlen csatornája lehetne a bűnszervezeteknek, így azt a kérdést, hogy ez most egy jó dolog-e, ami elősegíti a nagyobb adatvédelmet vagy egy olyan megoldás, ami a terrorizmus, és a bűnözés melegágya lesz, egyelőre gyakorlatilag lehetetlen megválaszolni. 

Forrás: Social Media Today

A bejegyzés trackback címe:

https://marketingmorzsak.blog.hu/api/trackback/id/tr5817000960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marketing Morzsák

Hírek a social mediából és a social mediáról. Facebook, Instagram, Twitter, Tikt-Tok és társai.

Facebook oldaldoboz

Még több Marketing Morzsa

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása