Nem lesz több buli az Airbnb lakásokban

2020 augusztusában a koronavírus-járvány megfékezése miatt vezette be ideiglenesen az Airbnb azt a szabályzatot, aminek értelmében tilos bulikat tartani. A dolog úgy tűnik működött is, összességében 44 százalékkal estek vissza az olyan bejelentések, amelyek buli miatt panaszkodtak, és több mint 6600 vendéget és házigazdát függesztettek fel amiatt, mert megszegte ezt a tilalmat. Ez a tilalom, most véglegessé válik. 

tobias-tullius-pnjfr_8xi4m-unsplash.jpg

Feloldják viszont azt a korlátozást, amely alapján maximum 16 fő vehet ki egy lakást, mostantól a nagyobb házak, villák több vendéget is fogadhatnak. 

Már 2019-ben szóba került, hogy az összejöveteleket, bulikat korlátozzák, ugyanis világszerte sok panasz érkezett a hangoskodás és a bulik miatt. Itthon külön rendelet is született erre például Terézvárosban. 

Forrás: BBC

A bejegyzés trackback címe:

https://marketingmorzsak.blog.hu/api/trackback/id/tr4517870627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marketing Morzsák

Hírek a social mediából és a social mediáról. Facebook, Instagram, Twitter, Tikt-Tok és társai.

Facebook oldaldoboz

Még több Marketing Morzsa

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása