Hírek helyett a közösségi oldalak bejegyzéseinek hisznek a fiatalok

Az nem újdonság, hogy sokak számára a közösségi oldalon látható bejegyzések jelentik az elsődleges hírforrást, de mostanra ez a trend veszélyessé vált. 

camilo-jimenez-qzeno_gq7qa-unsplash.jpg

A BBC kutatása szerint a 11-16 évesek majdnem fele elhiszi azt, amit a bejegyzésekben olvas, és nem nézi, hogy annak a hírnek ki a forrása. A trend hasonló az Egyesült Államokban is, ahol egy kutatásból az derült ki, hogy az emberek elhisznek bármit, ha azt egy családtag, barát vagy kolléga posztolja. 

A 2005-2010 között szülöttek nem emlékezhetnek a közösségi oldalak előtti életre, ezért nem is meglepő, hogy sokan úgy gondolnak rájuk, mint hírforrásra, azon belül is hiteles hírforrásra, ami szűri a hamis információkat. Másrészt mivel megbízható források is itt osztják meg a híreket, így még nehezebb számukra eldönteni, hogy melyik bejegyzésnek lehet hinni, és melyik teljes kitaláció, manipuláció vagy a valóság más színben feltüntetése.  A hírműveltség fontos lenne, de nem tanítják az iskolákban, és egyébként is annyira átpolitizált műfaj, hogy sokan semmit nem hisznek el, mások pedig csak azokat az egyoldalú híreket, amik a saját kis buborékukban jut el hozzájuk. Amíg a szülők ellenőrzik, hogy a gyerek milyen játékokat játszik, milyen zenét hallgat, azzal már csak kevesen foglalkoznak, hogy milyen hírfogyasztó. Fontos lenne, hogy először ismerjék a tényeket, a szülők beszélgessenek azokról a hírekről, amibe a gyerekek a közösségi oldalakon úgyis belefutnak, csak éppen az influenszerek nem éppen tényszerű közlése által. 

Forrás: Forbes

A bejegyzés trackback címe:

https://marketingmorzsak.blog.hu/api/trackback/id/tr8117874695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marketing Morzsák

Hírek a social mediából és a social mediáról. Facebook, Instagram, Twitter, Tikt-Tok és társai.

Facebook oldaldoboz

Még több Marketing Morzsa

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása